Nagy sikere volt a táncháznak Hodoson | | Nyomtatás | |
2011. január 30. vasárnap, 00:00 |
Mivel is lehetne a szombat estét a legjobban eltölteni, ha nem tánccal!? Hodoson is tudják ezt, sőt, aki hallotta a hírét a vidéken és a határon túl a táncháznak, mind megmutathatták, hogy is kell járni az igazi magyar csárdást. A Muravidéki Néptáncegyüttes és az MNMI szervezésében, a Hodos Községi MNÖK támogatásával jöhetett létre a harmadik táncház, ezúttal a hodosi művelődési házban, január 29-én, szombaton. A meghívón szereplő „Néptánc mindenkinek” felhívás beváltotta a reményeket, ugyanis a táncház hírére a községből, a szomszédos településekről, sőt, az egész Muravidékről és Magyarországról is érkeztek a népzene, a néptánc kedvelői. A táncház tehát az eddigi legnagyobb részvétellel valósult meg, és nem utolsó sorban minden korosztály képviseltetett. A Jurta zenekar muzsikájára Gerlecz László koreográfus vezetésével 17 órakor vette kezdetét a tánc tanítása a gyerekek számára, majd 19 óra után a felnőttek vehették át a táncteret, és csak késő este, 11 óra körül zárult a kultúrház kapuja. Itt mindenképp meg kell említeni, hogy a rendezvényen nagyon sok gyerek részt vett, és a helyieken kívül a szomszédos falvakból is érkeztek szülőkkel, nagyszülőkkel a legkisebbektől a tizenévesekig. A tánc, ahogy a legkisebbeknél, úgy a felnőttek számára is az alaplépésekkel indult, így az eleinte ódzkodó helyiek is könnyen csatlakozhattak a néptánc világában már jártasabb táncos lábúak közé. Forrás: Népujság |
Módosítás dátuma: 2011. február 20. vasárnap, 22:49 |